A Star Wars: A Köztársaság Fénykora epikus fináléjában a Jedikre a végső összecsapás vár a Nihillel és Marchion Róval.
Az Erő maga a minden. Egyetlen élet a mindenségben. Minden összekapcsolódik minden mással. Legalábbis ezt vallják a Jedik, és ezért harcolnak. Az életért… és a fényért.
Marchion Ro azonban jó ideje árnyékot vet a fényre. A rettentő despotát semmi sem állíthatja meg féktelen hatalomvágyában. A Róval és vérengző harcosaival vívott háború mély sebeket ejtett a galaxison: a Nihil túszul ejtette a Köztársaságot. Rengetegen meghaltak, a remény fényei kialudtak, a Köztársaság bátorsága és elszántsága pedig sosem tapasztalt szakítópróbán esett át. A Jedi Rend eközben kitartott, és megingathatatlan gyertyalángként világít a mindent elborító sötétség közepette.
Ám meg kell oldaniuk az Erőből táplálkozó névtelenek rejtélyét, hiszen Ro szabadon engedte a teremtményeket a galaxisban, még a legelszántabb Jedik szívébe is rettegést plántálva. Eközben pedig hiába mentenek meg minél több életet, hiába szabadítanak fel egyre több világot a Nihil uralma alól, a feltartóztathatatlan enyészet azzal fenyeget, hogy mindent felfal.
Ebben a helyzetben minden kilenc bátor Jedin áll vagy bukik, akik Avar Kriss és Elzar Mann vezetésével veszedelmes utazásra vállalkoznak a névtelenek szülőbolygójára. Küldetésük, hogy végre megtalálják a válaszokat a szörnyetegeket és Erőhöz fűződő kapcsolatukat övező kérdésekre. Emellett gátat kell vetniük az enyészetnek is, mielőtt helyrehozhatatlannak bizonyulnának a károk.
De még Marchion Róval is hátra van a végső összecsapás. Ro minden eddigi eredményét hajlandó feláldozni, hogy bebiztosítsa a Jedikkel szembeni győzelmét, és örök időkre a csillagok közé vésse a nevét.
Nem kevesebb mint a világmindenség végzete forog kockán – talán még maga az Erő is.
A Jedik próbája
Star Wars
Star Wars: A Köztársaság Fénykora – A Jedik próbája-sorozat 3. rész
- Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft., Kiadói Kód: MX-3279
- Oldalszám: 512
- Fordította: Draveczki-Ury Ádám
- Megjelenés: 2026.10.09.
- ISBN szám: 9789636902285